Egy vérbeli sörkedvelő a világot járva biztosan megkóstolja az adott ország vagy város specialitásait. Sőt, az igazán fanatikusok gyakran kifejezetten a folyékony nedűt keresve választanak úti célt. Csakhogy koránt sem biztos, hogy a mindenki által ismert és felkapott helyszíneken mérik a legjobb, felejthetetlen ízélményt nyújtó italokat. Fedezz fel a Sör mi többel 5 olyan európai nagyvárost, amelyekről nem biztos, hogy elsőre a nemes ital jutott az eszedbe. Cikksorozatunk záró részében Dublin és Íroroszág sörkultúrájába kóstolhatsz bele!
Ha tíz évvel ezelőtt egy dublini kocsmába, vagy ahogy ők nevezik public house-ba mentünk sört inni, általában az Írországhoz szorosan kötődő két sörtípus – a stout és az irish red – és egy-két nagyüzemi láger és ale jelentette a választékot. A tizenkilencedik század elején még több mint kétszáz sörfőzde volt Írországban, csak Dublinban több mint ötven működött. A választék is ennek megfelelően sokszínű volt – a halványsárga pale ale-től, az ír vörös sörön az egészen sötét stoutig terjedt. Az ale-főzdék száma a század végétől kezdve, a nagyipari lágerek elterjedésével párhuzamosan és rohamosan csökkent. Ennek eredményeként a XX. század közepére egy maroknyi nagyvállalat kezében koncentrálódott a sörfőzés.
Az ír sörivók kényeztetéséről a két világháború között még mintegy nyolcszáz pub gondoskodott. Nem véletlen tehát, hogy az írek a németekkel és az osztrákokkal mindig is versenyben voltak a mennyiségi sörivás képzeletbeli dobogójáért, melynek legfelső fokán mindig is a csehek álltak. Az írek stabilan körülbelül száz liter sört gurítanak le évente a torkukon. Így nem csoda, hogy a sör és persze a whiskey-jük mellett az irodalmukra a legbüszkébbek. Jonathan Swift, William Buttler Yeats, Samuel Beckett, Oscar Wilde, hogy csak néhány klasszikust említsünk. A szegénység elől rengeteg ír – köztük irodalmáraik is – választotta a kivándorlást. Leghíresebb írójuk, James Joyce harmincévesen hagyta el az országot. Élt Párizsban, az akkor még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Pólában, majd Triesztben és Zürichben is. Főműve az Ulysses Leopold Bloom egy dublini napját – 1904. június 16-át a Bloomsdayt – meséli el. A könyv alapján rendszeresek az olyan városnézések, melyek a regény alapján járják végig Dublint. Külön érdekesség, hogy vannak olyan túrák is, melyek a regényfolyamban szereplő kocsmákat érintik. Végigjárásuk, ha mindenütt csak egy pint sört iszunk is, emberpróbáló feladat.
Természetesen Dublinban az a sörturista sem csalódik, aki a trendi kraft sörökre vágyik. A sörfőzdék száma az ezredfordulón számlált tucatnyihoz képest folyamatosan emelkedik, immár meghaladja a százat is. Nagy öröm ez a sörisszáknak, hiszen ez mintegy ötszáz különféle sört jelent. Egyre több brewpub – söröző-sörfőzde – nyílik Dublinban is, és már sok klasszikus public house is felvette a kínálatába a kézműves söröket. Legnépszerűbbek természetesen az ír típusok, azaz a stout és az irish red, de nem maradnak ki a kínálatból a különféle pale ale-k sem.
Az Ulysses-túra mellett kihagyhatatlan élmény egy dublini St. Patrick-nap is. Írország védőszentjének halála napját, a nagyszámú ír diaszpóráknak köszönhetően, világszerte megünneplik március 17-én. Ezen a napon, az egykor nagy nyomorúságban élő írek zöldbe öltöznek és ellepik a kocsmáikat, ahol a szokásosnál is nagyobb ramazurit csapnak – ezzel igazolva azt a régi ír mondást, miszerint a keresztelő és a halotti tor között csak egy embernyi a különbség.
Szerző: Kovács Gábor
1 hozzászólás