sörkultúraAz nagyjából mérhető, hogy mennyit fogyasztunk, az már kevésbé írható le általánosan, hogy hogyan: ahány sörfajta, annyi szokás, a szabályok egyre kevésbé fontosak (még ha a tradíciók újjá is élednek), talán csak az a biztos, hogy a sört többnyire szájon át vesszük magunkhoz.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a magyar embernek szabad-e a sörrel koccintani: a múlt században még tabunak számított az ilyesmi, közkeletű vélekedés szerint azonban az aradi vértanúk kivégzésétől – vagy a világosi fegyverletételtől – számított százötven év elteltével lejárt a moratórium (a mértékadó történészek által meg nem erősített legenda szerint az osztrákok sörrel koccintottak a szabadságharcosok felett aratott győzelemre). Mások azt vallják, hogy a két söröspohár összeérintése továbbra is szigorúan tilos. A sörrel való koccintás mindamellett – Németországon és Ausztrián kívül – más kultúrákban sem volt elterjedt, a hagyomány szerint korsóikat még a bajorok is inkább az asztalhoz csapdosták. Mára, a tradíciók fellazulásával nincsenek megkötések: koccintson, akinek úgy tetszik.
Az viszont nyilván nem mindegy, hogy miből iszunk; a tradicionális korsó és pohár (melyből persze több fajta van) a sörivás nélkülözhetetlen kelléke, de a kétdecis pikoló lassan kiveszett a magyar vendéglátásból. A müncheni Oktoberfest sátraiban használatos söröskorsó korábban több mint másfél literes volt, manapság a litereseket alkalmazzák, hazánkban elvétve, de találni olyan vendéglátóhelyet, mely literes korsóban méri a folyékony kenyeret. Angliában a korsó alapegysége a pint (568 ml), de létezik a kétpintes változat is.
A tradíciók körében említésre méltó még a hagyományos, a munka ünnepén megrendezésre kerülő majálisokon a sör és virsli páros, mely nélkül egy hagyományos magyar majális elképzelhetetlen.
„Borra sör, meggyötör – sörre bor, mindenkor” – tartja a régi mondás. Eszerint nem mindegy, hogy a sörrel együtt, ha fogyaszt is valaki bort, azt milyen sorrendben teszi. Sört megelőzően bort fogyasztani nem a legszerencsésebb megoldás, míg ha a sör a korábban fogyasztott ital, az nem okozhat problémát- lényeg itt is, mint mindenben a mértékletesség!

Egészségünkre!