Magyar nyelv English language
 
AKTUALITÁSOK

Jelenleg nincs!

A SZÖVETSÉG
SAJTÓSZOBA
ÉVES JELENTÉSEK
2010 éves jelentés

A MAGYAR SÖRGYÁRTÓK SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA

Előzmények: A Magyar Sörgyártók Szövetsége 1992-ben alakult, az akkor elfogadott alapszabályt a közgyűlés többször módosította. A jelen Alapszabály egységes szerkezetben tartalmazza a közgyűlés által az alakulás óta elfogadott módosításokat.

I. Általános rendelkezések

1. A Szövetség célja, alapelvei:
A sörgyártók szakmai összefogása, szakmai érdekeinek képviselete, a tisztességes és szabadverseny támogatása, a sör, különösen a hazai gyártású sörök hírnevének megtartása, gyarapítása. A Szövetség tevékenysége nem irányul a tagjai között olyan megállapodás, összehangolt magatartás megteremtésére, valamint a Szövetség nem hoz olyan döntést, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki.

2.
A Szövetség székhelye: 1052 Budapest, Fehérhajó utca 8-10. 3/1
A Szövetség működési területe: Magyarország teljes területe.
A Szövetség jogi személy.
A Szövetség hivatalos nyelvei: a magyar és az angol.
A Szövetség elnevezése:
Magyar Sörgyártók Szövetsége
Association of the Hungarian Brewers
Verband der Ungarischen Brauereien
A Szövetség rövidített neve: Sörszövetség

II. A Szövetség feladatai

A Szövetség az I./1. pontban meghatározott célok érdekében az alábbi feladatokat látja el:

1. A Szövetség ellátja tagjainak szakmai képviseletét a kormányszervek, egyéb országos hatáskörű és nemzetközi intézmények előtt.

2. Mint söripari szakmai szervezet, tagjainak igénye szerint észrevételeket, javaslatokat tesz az egész szakmát érintő kérdésekben az illetékes intézmények felé.

3. Folyamatos kapcsolatot tart a jogszabályokat alkotó szervezetekkel, hogy a készülő módosításokban és az új jogszabályokban a söripar érdekeit figyelembe vegyék.

4. Nyomon követi a megjelenő, az ipart érintő új törvényeket, rendeleteket, és azok módosításait, ezekkel kapcsolatban a tagokat tájékoztatja, hogy a szükséges lépéseket megtehessék.

5. Figyelemmel kíséri a hazai és külföldi sörtermelést, értékesítést, piaci szabályozást, és azokról adatokat gyűjt és tájékoztatást ad tagjainak, a tagok az Elnökség által meghatározott gyakorisággal szolgáltatott termelési adatait összesíti és azt a tagoknak az Elnökség által meghatározott gyakorisággal és tartalommal megküldi.

6. A Szövetség fórumot biztosít a tagjai által felvetett valamennyi kérdés megvitatására.

7. A Szövetség - az Elnökség döntése alapján - kapcsolatot tart érdekvédelmi és egyes civil szerveződésekkel.

8. Észrevételeket fűz a fogyasztók széles tömegét érintő kormányzati és hatósági bejelentésekhez, javaslatokhoz. A Szövetség különös figyelmet fordít arra, hogy hasznos kapcsolat alakuljon ki a mindenkori fogyasztói érdekképviseletekkel és a sörfogyasztók szervezeteivel.

9. Tevékenységéről tájékoztatja tagjait, a tagok által a gazdasági év lezárása után a Szövetség rendelkezésére bocsátott adatok alapján éves beszámolót készít, melyben az ipar egészére vonatkozó legfontosabb adatokat összefoglalja, és ezt nyilvánosságra hozza.

10. Kapcsolatot tart a sajtó képviselőivel, azzal a céllal, hogy a nagyközönség is megismerje a söripar eredményeit és gondjait, és javítsa a sör és a söripar imázsát.

11. Az Elnökség döntése alapján részt vesz a hazai és nemzetközi szakmai rendezvények szervezésében, külföldi konferenciákon, kiállításokon, vásárokon való részvétel érdekében javaslatokat tesz.

12. Feladatainak végrehajtása érdekében Elnökséget, Elnököt, ügyvezető igazgatót, titkárt választ, valamint állandó és ad hoc szakbizottságokat hoz létre és működtet.

13. Etikai kódexeket alkot, amelyek a tagokra nézve kötelező magatartási szabályokat tartalmaznak, azok betartását ellenőrzi, megsértésüket szankcionálja. A kódexek jelen Alapszabály mellékletét képezik.

III. A Szövetség tagjai

1. A Szövetség tagjai:
a) rendes és
b) tiszteletbeli tagok.

A rendes tagok:
a) jogi és
b) természetes személyek lehetnek.

2.
a) A Szövetség tagja lehet minden magyarországi székhellyel rendelkező jogi személyiségű sörgyártó, mely a magyar sörtermelésben 1 %-nál nagyobb részarányt képvisel. Amennyiben több önálló jogi személyiségű magyarországi székhellyel rendelkező sörgyártó ugyanazon hazai vagy nemzetközi tulajdonosi csoporthoz tartozik, úgy ezen csoporthoz tartozó cégek egy tagként képviseltethetik magukat a Szövetség tagjai között.

b) A jogi személy tagokat a sörgyártó cégek első számú vezetői, vagy a cégek által kijelölt képviselők képviselik a Szövetség Közgyűlésein.

c) A Szövetség rendes tagja lehet még a Szövetség jogi személy tagjai által jelölt egy-egy természetes személy, aki szakképzettségénél és beosztásánál fogva hatékonyan segítheti a Szövetséget céljai elérésében. A jogi személy tag a jelölést visszavonhatja.

A Tagságról a Közgyűlés egyhangú határozattal dönt.

3. Tiszteletbeli tagokká az Elnök javaslatára a Közgyűlés nyílt szavazással, egyhangú határozattal, olyan természetes személyeket nevezhet ki, akik különösen sokat tettek a söriparért.

IV. A tag jogai

1. A rendes tag minden megtárgyalt kérdést illetően szavazati joggal bír. Javaslatokat és indítványokat tehet, jegyzőkönyvben rögzíttetheti álláspontját, a tiszteletbeli tag tanácskozási joggal vehet részt a közgyűlésen.

2. A tag a Szövetség munkaszervezetétől tájékoztatást kérhet.

3. A tag részt vehet a Szövetség által szervezett szakmai rendezvényeken.

4. A tag joga, hogy a Szövetség tevékenysége kapcsán keletkező dokumentumokat megismerje.

5. A rendes tag részt vehet a Szövetség tisztségviselőinek megválasztásában és maga is megválasztható.

6. A rendes tag joga, hogy a közgyűlés vagy az elnökség törvényt sértő határozatait bíróság előtt a tudomására jutástól számított 30 napon belül megtámadhatja.

V. A tag kötelezettségei

1. Működjék közre a Szövetség célkitűzéseinek megvalósításában és feladatainak megoldásában.

2. Tartsa be az alapszabály, az etikai kódexek, a közgyűlési és az Elnökségi határozatok rendelkezéseit, beleértve a határidőre történő adatszolgáltatást.

3. A Szövetség munkáját információ, statisztika biztosításával, az egységes álláspont kialakítására hivatott véleményekkel segítse elő.

4. Tegyen eleget a Közgyűlés által megállapított tagdíjfizetési, illetve az Elnökség által meghatározott rendkívüli fizetési kötelezettségének.

VI. A tagsági viszony megszűnése, megszüntetése, felfüggesztése

1. A tagsági viszony megszűnik

a) kilépéssel,
b) törléssel,
c) kizárással,
d) elhalálozással, vagy jogutód nélküli megszűnéssel.

2. A tag a Szövetségből írásbeli bejelentéssel az adott év vége előtti 3 hónapon belül kiléphet, de a folyó évi esedékes tagdíj befizetése alól nem mentesül.

3. Azt a tagot, aki időközbeni változások miatt nem felel meg az alapszabály III/2./a. pontban foglalt feltételeknek, illetve azon természetes személy tagot, akinek jelölését a jogi személy tag visszavonja, a Közgyűlés törli a tagok sorából.

4. A tagsági viszony megszüntetése kizárással:

A tag akkor zárható ki, ha
a) a Szövetség céljával ellentétesen cselekszik, durván megsérti az alapszabály, etikai kódexek, a Közgyűlés, vagy az Elnökség rendelkezéseit, és azt az Elnökség felhívására sem szünteti meg.

b) ha a tagsági díj, illetve rendkívüli fizetési kötelezettségét a befizetésre megállapított határidő eltelte után, külön írásbeli felszólításra, 30 napon belül sem teljesítette.

5. A tagsági viszony felfüggesztése:

Amennyiben a tag valamely az Alapszabályban, etikai kódexben, Közgyűlési határozatban megállapított kötelezettségének nem tesz eleget, vagy az Alapszabály, etikai kódex rendelkezéseit megszegi, a közgyűlés a tagot a kötelezettség teljesítésére, a magatartás abbahagyására a határidő megjelölésével felhívhatja és a kötelezettség teljesítéséig, a magatartás abbahagyásáig a tagsági viszonyát felfüggesztheti.

6. A VI/3., 4., 5. pontban foglaltakról a Közgyűlés dönt, 3/4-ös szótöbbséggel.

VII. A Közgyűlés

1. A Szövetség legfőbb szerve a Közgyűlés. A Közgyűlésen minden tag személyesen részt vehet. Jogi személy tagot a mindenkori első számú vezető, vagy a tag által írásban meghatalmazott személy képviseli.

2. A Közgyűlés helye: a Szövetség székhelye, vagy a meghívóban meghatározott más hely.

3. A Közgyűlés akkor határozatképes, ha a tagok több, mint kétharmada jelen van. Ha kevesebb tag van jelen, az újabb időpontra kitűzött közgyűlés határozatképes a megjelent tagok számára való tekintet nélkül. A megismételt közgyűlés csak az eredeti napirendi pontok tekintetében lehet határozatképes. A megismételt Közgyűlés az eredeti Közgyűlés napjára is összehívható.

4. A Közgyűlés kizárólagos határkörébe tartozik:

a) az alapszabály megállapítása, módosítása, kiegészítése, a jelenlévő rendes tagok 3/4-es szótöbbséggel hozott határozata alapján,

b) döntés a Szövetség éves gazdálkodásáról, az éves költségvetés meghatározása,

c) a tagdíj összegének megállapítása,

d) határozathozatal a Szövetség megszűnéséről legalább 3/4-es szótöbbséggel, feloszlással, vagy más társadalmi szervezettel való egyesülés révén,

e) döntés tag felvételéről, kizárásáról, törléséről, tagság felfüggesztéséről 3/4-es határozattal

f) a Szövetség Elnökségének és elnökének megválasztása 3/4-es szótöbbséggel

g) döntés mindazokban az ügyekben, amelyeket jogszabály
kizárólagos hatáskörébe utal.

5. Minden rendes tagnak joga van a közgyűlés hatáskörén belül indítványt tenni.

6. A Közgyűlést évenként legalább egy alkalommal össze kell hívni. A Közgyűlést az Elnök hívja össze a Közgyűlés napját legalább tizenöt nappal megelőzően. Össze kell hívni a közgyűlést akkor is, ha azt bármely tag az ok megjelölésével írásban kéri.

7. A Közgyűlésen jelen lévő minden rendes tagot egy szavazati jog illeti meg. A szavazati jog nem ruházható át másik tagra.

8. A tag kizárás, törlés, tagság felfüggesztése kérdésében az érintett tag nem szavazhat.

9. A Közgyűlés határozatait, ha az alapszabály kivételt nem tesz, vagy a Közgyűlés másként nem dönt, egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza. Az Elnök és bármely tag a határozathozatal előtt kezdeményezheti, hogy a Közgyűlés 3/4-es többséggel hozzon döntést a kérdésben, erről a Közgyűlés egyszerű szótöbbséggel dönt. Ha egy határozati javaslat az egyszerű szótöbbséget nem kapja meg, akkor a javaslatot elvetettnek kell tekinteni.

10. A Közgyűlésről és az ott hozott határozatokról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a közgyűlést vezető elnök, a jegyzőkönyvvezető és a Közgyűlés által választott két hitelesítő tag ír alá. A jegyzőkönyv és határozat(ok) 1-1 példányát a tagok részére az Elnök megküldi.

VIII. Elnökség

1. Az Elnökség a közgyűlések közötti időszakban a Szövetség döntéshozó testülete.

2. Az Elnökség üléseit az Elnök hívja össze szükség szerint. Legalább 2 tag írásos kérésére, legkésőbb 15 napon belül össze kell hívni az Elnökség ülését.

3. Az Elnökség határkörébe tartozik:

a) a Szövetség ügyrendjének meghatározása,

b) rendkívüli fizetési kötelezettség megállapítása a tagok részére, amennyiben ez a Szövetség gazdálkodásában felmerülő rendkívüli kiadás miatt szükséges,

c) döntés az Elnök, illetve a titkár által nyilvánosságra hozható adatok köréről,

d) a tagok által szolgáltatott adatokkal kapcsolatban az adatszolgáltatás és tagoknak történő továbbítás gyakoriságának és tartalmának meghatározása

e) az Elnökség hatáskörébe tartozik minden olyan kérdés, ami nem tartozik a közgyűlés hatáskörébe.

4. A 4/b. pont szerinti ügyben hozott döntéshez legalább 3/4-es szótöbbség szükséges.

5. Az Elnökség döntéseit elnökségi ülésen, határozati formában hozza meg. Az elnökségi ülés megtartásához legalább az elnökségi tagok 3/4 részének jelenléte szükséges. Az Elnökség egyszerű szótöbbséggel dönt, kivéve, ha a döntés előtt másként határoz.

6. Az Elnökség üléseiről jegyzőkönyv készül, magyar és angol nyelven. A jegyzőkönyv vezetéséről az ügyvezető gondoskodik.

7. Az Elnökség üléseit szükség esetén szakbizottsági ülés segíti.

IX. Az Elnök

A Közgyűlés által határozott időre megválasztott Elnök feladatai:

1. Képviseli a Szövetséget a hazai hatóságok, bíróságok, kormányszervek és harmadik személyek előtt, valamint a tömegtájékoztatás munkatársaival való kapcsolatban.

2. Szükséghez képest összehívja a közgyűlést, az Elnökséget és vezeti azok üléseit.

3. Javaslatot tesz a közgyűlés és elnökségi ülés napirendjére.

4. Végrehajtja a közgyűlés és az Elnökség rá vonatkozó határozatait.

5. Felügyeli a Szövetség pénzügyeit, a költségvetés betartását és gyakorolja a Szövetség alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat. Ha az Elnök tevékenységét alkalmazottként végzi, az Elnök felett a munkáltatói jogokat az Elnökség együttesen gyakorolja, legalább 3/4-es szótöbbségű döntésekkel. Az Elnökség 3/4-es szótöbbséggel hozott határozattal kijelölheti egy vagy több tagját, aki(k) egy személyben, önállóan jogosult(ak)gyakorolni a munkáltatói jogokat.

8. Az Elnökség az Elnököt meghatározott éves tiszteletdíjban részesítheti

6. Az elnök az Elnökség döntése alapján egyben betöltheti az ügyvezetői tisztséget is.

X. A Szövetség titkára

1. A Szövetség munkaszervezetét a titkár működteti, aki tevékenységéért az Elnöknek, - amennyiben egy személyben a Szövetség Elnöke is - a Közgyűlésnek felelős, és aki az Elnökségi ülések szavazati joggal nem rendelkező állandó résztvevője.

2. A titkár a Közgyűlés és az Elnökség határozatainak, valamint az Elnök utasításainak végrehajtása érdekében önállóan tevékenykedik, szükség esetén bevonva a tagok képviselőit és a szakbizottságot. A titkár a szövetség éves feladattervét hajtja végre, PR és PA programokat önállóan vagy ügynökségen keresztül megszervezi.

3. A külföldi testvérszervezetekkel, az Európai Sörszövetséggel való folyamatos kapcsolattartást, a kapcsolatok fejlesztését a titkár - az Elnök utasítása szerint - önállóan végzi.

4. A titkár az Elnök távollétében, és annak meghatalmazásával a Szövetséget képviseli, kivéve az Elnökség által meghatározott értékhatárt meghaladó kiadások aláírását.

5. A titkár a Szövetség éves munkájáról és az ipar előző évi tevékenységéről - a tagok által beküldött adatok felhasználásával -, a közgyűlés részére minden évben beszámolót készít. A beszámoló magyar és angol nyelven készül. A titkár gondoskodik a Szövetség mindenkori irodájának fenntartásáról, a költségvetés kezeléséről és betartásáról.

6. Az titkár a tömegkommunikáció munkatársait, a különböző bel- és külföldi piackutató cégeket, és más érdeklődőket ellátja mindazzal az információval, amit az éves jelentésben a Szövetség közöl és amelyre az Elnökség felhatalmazza. A titkár felelős a Szövetség külső megjelenéseiért, honlapjáért, sajtókapcsolatai szervezéséért.

XI. Szakbizottságok

1. A munka hatékonyabbá tétele érdekében a Szövetségen belül szakbizottságok működnek.

2. A II/12. pont szerint létrehozandó szakbizottságok felállításához minden jogi személy tag szakbizottságonként 1 főt delegálhat.

3. A Szövetség szakbizottságai:

a) közgazdasági,
b) jogi,
c) műszaki,
d) környezetvédelmi,
e) Etikai
f) PR
g) bármely egyéb célú bizottság a Közgyűlés, vagy az Elnökség határozata szerint.

4. A szakbizottságok az Alapszabály és etikai kódexek rendelkezéseinek keretei között működnek, feladataikat a Közgyűlés, az Elnökség határozatai, az Elnök javaslatai, illetve a szakbizottságok maguk határozzák meg. A szakbizottságok ügyrendjüket maguk állapítják meg. Legfontosabb céljuk az ipart érintő törvényhozási munkához történő szakmai hozzájárulás.

XII. Pénzügyek

1. A Szövetségnek nem áll szándékában nyereségre törekvő gazdasági-vállalkozási tevékenység folytatása, a többszörösen módosított 114/1992. (VII.23.) sz. Korm. rendelet és a hatályos jogszabályok alapján gazdálkodik.

2. A Szövetség a befizetett tagdíjakból, éves költségvetés alapján gazdálkodik.

3. A tagdíj mértéke:

a) a rendes jogi személy tagoknak a tárgyévet megelőző évben hazailag gyártott sör minden hl-e után a Közgyűlés által évente jóváhagyott összeg,

b) a természetes személy rendes és a tiszteletbeli tagok tagdíjmentesek.

A tagdíj tárgyévenként kétszer (első részlet január 31., második részlet július 31. napjáig) esedékes, melyet a tagok a Szövetség által megküldött számla alapján kötelesek megfizetni. A tagdíj határidőre történő befizetésének elmulasztása esetén a tagok késedelmi kamatot kötelesek fizetni, az érvényes jegybanki kamatnak megfelelő mértékben.

4. A Szövetség pénzeszközei felett a jóváhagyott éves költségvetés alapján az Elnökség rendelkezik.

XIII. A Szövetség kapcsolattartása más társadalmi szervezetekkel, illetve külföldi szövetségekkel

A Szövetség az Elnökség döntése alapján vesz részt más szervezetek munkájában.

XIV. A Szövetség törvényességi felügyelete

Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényben foglalt törvényességi felügyeleti jogkört az Ügyészség gyakorolja.

XV. Záró rendelkezések

Jelen alapszabály módosítását és egységes szerkezetbe foglalását a Magyar Sörgyártók Szövetsége Közgyűlése a 2009. április 16-án tartott ülésén fogadta el, rendelkezései ettől a naptól kezdve lépnek hatályba.

Budapest, 2009. április 16.
Heineken Hungária Sörgyárak ZRt.
Dreher Sörgyárak ZRt.
Borsodi Sörgyár ZRt.

 

© 2011 Magyar Sörgyártók Szövetsége
Főoldal | Tagok | Elérhetőség | Oldaltérkép DreamSite: honlapkészítés